A számolás joga online

A számolás joga online (2017)

Hidden Figures

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Az ’50-es évek végén járunk. Ekkora már igazán nagy méreteket öltött az űrverseny, amely az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajlott. Az USA szakértői igyekeznek mindent bevetni, hogy ők legyenek a jobbak és a nevükhöz fűződjenek a nagy felfedezések, ám úgy tűnik, hogy minden kevés. A pénz, a szakemberek és talán az elszántság is.
Ekkor azonban a NASA nem várt lépésre szánja el magát. Bevetnek három nőt, akikre korábban még csak gondolni sem mertek. Pedig igazi lángészekről van szó, csak a bökkenő, hogy mint említettük nők. Ráadásul feketék.
A hölgyek azonban igazi számítógépek, remekül számolnak fejben, igaz senki sem érti miként képesek erre, mégis igazi profik. Csak hamar felküzdik magukat a NASA ranglétráján, a legnagyobb tudósok közé kerülnek és talán a nagy álmos is képesek lesznek beteljesíteni.
A cél, hogy az űrbe jutassák John Glenn-t. Na meg aztán hozzák is onnét haza.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

148
Jujjj Hatalmas film" igaz történet!

Itt is látszik hogy az akarat a tudás és a józan ész elöbb utóbb meghozza azt a csodaszép gyümölcsöt!
JuST, NeVeR GiVe uP! !!
147
AHHHHHHH
mocsks,bdos ,rohdt, tetu, szemet, gci rasszista , fasok,,!!!
ezen ki akadtam 40 perc utan... SORRY,
ekkkora 1 Rhadt, idiot, felfogast mint amit az megkülönböztetés véghez visz!!!
,DE az nevet aki utoljára nevet...
146
Az egyik legjobb film, amit valaha láttam! Nagyon tetszett! Nagyszerű történet, igazi remekmű, csak ajánlani tudom! 10/10
145
ebben a filmeben a
Spoiler!

Ez a hozzászólás olyan információkat tartalmaz amely ismeretében a film élvezhetetlen lehet!
Ha biztosan el akarod olvasni ezt a szövegrészt, akkor kattints ide!

egyik részlet amikor a véccé ajtonak a tábláját leszedik az tök cuki
144
Eszméletlen jó film. Amellett, hogy izgalmas és szórakoztató még nagyon elgondolkodtató is. Rádadásul valós történet.
143
Nagyon is szép film ,mindenkinek ajánlom !
142
Szep film.Pontozasom 10/10.
Ajanlom mindenkinek a megtekinteset.
141
Végre, egy újabb jó film!
Köszönet érte!
10/10
Bár szörnyű ahogy bárntak a feketékkel bárcsak inkább akkor lettem volna fiatal...
140
Töténelmi pontatlanság ide,vagy oda, csillagos tizes ! Talán nem is kell arra koncentrálni, mert nem volt cél ..Remek film! ..és többször nézhető, mert nekem másodszorra is ez a véleményem
139
Egész jó. Azért aki pámped gabót meg celeb vagyokot néz az ne kezdjen bele.

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.