Amerikai Horror Story 3. évad online

Amerikai Horror Story 3. évad online (2013)

American Horror Story: Coven

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Amerikai horror-dráma sorozat, amit Ryan Murphy és Brad Falchuk készített. A sorozat antológia-jellegű, hiszen minden évad egy, az előzőtől független történetet mesél el, egyfajta minisorozatként kezelendő. Murphy szerint mindegyiknek van kezdete, közepe és vége. Az első évad 2011-ben játszódik, melynek középpontjában a Harmon család áll, akik egy felújított kúriába költöznek Bostonból, Los Angelesbe. Később kiderül, hogy a házban az előző lakók szellemei kísértenek. A második évad, az előzőtől teljesen függetlenül, a Briarcliff nevű elmegyógyintézetben játszódik 1964-ben és az ott dolgozók életét és betegeinek mindennapjait mutatja be. Az évad az American Horror Story: Asylum címet kapta. A harmadik évad az American Horror Story: Coven címet viseli, és egy boszorkényképző iskolába kalauzol el bennünket, amelynek szomszédságába egy mit sem sejtő fiatalember költözik.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

271
Voltak benne jó részek, de összességében nem tetszett. Már nagyon vártam, hogy a végére érjek.
270
Nekem még mindig az 1. évad viszi a pálmát, szerintem a 2. nem sikerült annyira jóra, de ez a 3. szintén tetszett. Lássuk a negyediket!
269
A második évadnál mindenféleképpen jobb lett, 10/8
268
Hát, nem is tudom, szerintem Evan Peters kevesebbet volt ebben az évadban, eléggé hiányoltam, ez a sorozat jobban tetszett szerintem a másodiknál, az első-vel van egy szinten számomra, és egy kommentelőnek igaza van, tényleg nem tanultak semmit az iskolában, csak a végén lett valami, de ha bele gondulunk, egy boszorkány iskolától mit vártok? Hogy az akaratukkal írnak a tollukkal a metek füzetbe?
Szerintem reális volt ez az iskola. 10/9
267
Elmegy egynek de volt már jobb évad, 10/7.5
266
Kifejezetten jó volt Báár.. ha őszinte akarok lenni sehol nem volt a 2. évadtól nézve, de ez mondjuk csak az én véleményem, mert az Asylum a kedvenc sztorim ez a boszorkány dolog meg nem nagyon jött be, viszont 1 részét sem untam!

9/10
265
Ez az évad is qrva nagy volt! 10/10THX
264
Második kedvenc évadom az összes közül.Nagyon eltalálták, számomra 10/9
263
Kicsit rossz, hogy az előző évadokban a szereplők nagyja itt is megvan. Nem tudom el vonatkoztatni őket az előző szerepüktől.:/
262
Nos most nem a legjobb évadról beszélünk, de nem is a legrosszabbról. Ez az évad egy kicsikét gyengébbre sikeredett, de szerintem így is hozta a kívánt eredményt. Itt kiemelem Jessica Lange-t (most szintén ő volt a kedvencem), Even Peters-t és Kathy Bates-t. 8/10 pont.. 80%

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.