Augusztus Oklahomában online

Augusztus Oklahomában online (2013)

August: Osage County

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk.

A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra.
A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham).
Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el.
Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok.
Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

25
Évekkel ezelôtt láttam ezt a filmet, akkor kikapcsoltam 10 perc után, mert lássuk be, egy 14 évesnek nem túl szórakoztató. Most 20 évesen eszembe jutott a címe és úgy döntöttem, hogy végignézem. Nem bántam meg. Ez egy olyan film aminek az elejétôl a végéig gondolkodsz, beleképzeled magad. Tényleg nagy hatású film. Jó is, hogy vártam vele. Megérte
24
Meggondolandó, hogy melyik a nagyobb szívás: ha az ember egy szál egyedül van a világban, vagy ha családja van. Aztán a gyerekeken csattan az ostor, hiszen pont olyanok lesznek, amilyennek neveljük őket...
Ez a családnak nevezett csődtömeg is így járt: egyrészt a lányok pont olyan kérges szívű, szeretni és/vagy megbocsátani képtelen szipirtyók, mint az anyjuk, másrészt az ő nyakukba löttyen szüleik minden évtizedes, agyonhallgatott bűne.
Idegesítő, de abbahagyhatatlan film. Nincs benne egyetlen szerethető karakter se, a normálishoz legközelebb talán az indián szolgálólány áll (bár a végén ez is kétségessé válik). Egy kockáját se szerettem, de képtelen voltam elkapcsolni.
23
Ez egy hatalmas film. Szerintem mindenki nagyot alakított ebben a filmben. Szerintem többször nézős, elgondolkodtatós.
22
Meryl Streep ismét hatalmasat alakított! 8/10
21
Jó film,de nem egy könnyen fogyasztható darab.
20
Ő is egy Tennessee Williams feeling, legalábbis számomra és pontosan emiatt szeretem annyira. Jó mély, meggyötrős, időszakosan szüksége van a mazohista lelkemnek rá
19
Ez egy nagyon jó film! Mégis, szívesebben emlékszem a darab Vígszínházi előadására, ahol fenomenális színészcsapat játszotta, az élükön a fantasztikus Pap Verával Violet szerepében.
18
10/10

Nagyon szépen köszönöm a feltöltést és a fordítást.

Először fordítás nélkül, angol nyelven kezdtem el nézni,
de nem bírtam megbirkózni a csak beszélgetős és minimális helyszínnel illetve eseménnyel.

Ezért elsősorban drámai színházkedvelőknek ajánlom.

Ez a film ismét bebizonyítja a magyar szinkronizálás elsöprő káprázatát.
Erre a filmre nagyon rá kell hangolódni, mert hol idegesíti az embert a sok rikácsolás, hol meg kiüti a döbbenettől.

Gyomorforgató, botrányos témája és a megvalósítása remek színészi játékkal emelkedik ki,
nálam kiütötte a biztosítékot.

Tanulságos, többször érdemes időt szakítani rá, újra megnézni és elgondolkodni.
17
... frenetikus, őrületes, varázslatos, szédítő, megkapó, valószínűtlen
10/10
KOSZONOM!
16
végre egy igazán jó film... örülök, hogy rátaláltam

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.