Bolygónk, a Föld 2. évad online

Bolygónk, a Föld 2. évad online (2016)

Planet Earth II

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A sorozat első évadához hasonlóan most is több éven keresztül, a legmodernebb eszközök és technológiák felhasználásával, összesen 117 alkalommal, 40 országban forgattak. A BBC a zenei aláfestés terén sem fukarkodott, az első előzetes alatt a Sigur Rós egyik dala hallható, a sorozat zenéjét pedig nem más, mint a Batman-filmeket és az Oroszlánkirályt is jegyző Hans Zimmer szerezte.
A sorozat producere, Mike Gunton elmondta, hogy a korszerű kameráknak és rögzítési módoknak köszönhetően minden eddiginél közelebbről és jobb minőségben tárul a néző szeme elé az állatvilág. A korábbiakhoz képest a perspektíva is változott, a második évadban azt mondták: menjünk le az állatok szintjére és nézzük meg hogy fest az egész az ő szemszögükből. Ez a felfogás folyamatosan mozgó, az eseményeket követő képekhez vezetett, ami az előzetes számos pontján is megfigyelhető volt, hiszen sok esetben az állat statikus megfigyelése helyett úgy érezhetjük magunkat, mintha az éppen a fejünk felett ugrana át. Gunton elmondása szerint főleg drónokkal, vagy előre elhelyezett kamerákkal dolgoztak, utóbbiaknál sokszor az állatok mozgása indította el a felvételt.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

18
Azért is szeretem ezeket a sorozatokat nézni, mert rádöbbent arra hogy mennyire kellene vigyáznunk erre a gyönyörű bolygóra, ahol vendégeskedünk életünk folyamán...10/10.
17
Tökre olyan a zene mint az armageddon filmben.
16
Rapidvideon a 3 ik rész nélam error.. file coudnt not be played hiba.. ellenőriznétek

15
10/10, engem lenyűgözött, jó lenne egy ilyen csapatnál dolgozni a jövőben
Minden tiszteletem David Attenborough-nak és a stábnak, hogy ezt így összehozták!
Respect a tengeri leguánoknak is, elképesztő amit túl kell élniük és az is amilyen ellátásban részesülnek.

Lecter-rel egyetértek:
Spoiler!

Ez a hozzászólás olyan információkat tartalmaz amely ismeretében a film élvezhetetlen lehet!
Ha biztosan el akarod olvasni ezt a szövegrészt, akkor kattints ide!

14
Aki ennél jobbat mutat, azt meghívom 1 fagyira. Nem ám magnum, a magnum drága he. Mi vagyok én, krőzus?
Najo, ha valaki tud magyar feliratot, lehet szó Magnumról is. (de csak dupla csokisról, mert azt szeretem)
12
Az ilyen alkotásokat csak dicsérni lehet.Nagyon magával ragadó! Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nekem ez 10/10-es.
11
A korosztályom illetve a nálam idősebbek még emlékeznek azokra az időkre, amikor a televízió még ÉRTÉKET közvetített. Nem olyan formában, hogy a politikusok milyen értéket loptak el, hanem természetfilmeket sugároztak. Én ezekre mondom, hogy értéket látott a néző. Nem agyhalottakat villába zárva, vagy véget nem érő sorozatokat. Ezen természetfilmek nagy hatással voltak rám,és nem tagadom a mi napig meghatározó élményt nyújtanak. Az említett természetfilmek Sir. David Attenborough nevéhez fűződnek. És végre itt az új természetfilmje. Még 90 évesen is fantasztikus filmeket készít.
10
Látványos,érdekes és izgalmas!
9
David Attenboroughtól megszokott módon, gyönyörűen és rendkívül nívósan elkészített természetfilm. 10/10

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.