Burke and Hare online

Burke and Hare online (2010)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Az 1820-as években, az orvostudomány a boncolásokkal sokat tudott meg az emberi testről, de kizárólag azokat az embereket boncolhatták fel, melyeket kivégeztek bűnözés miatt. Sajnos ez a szabály erősen megkötötte a doktorok és professzorok kezét, így egy idő után felfogadtak embereket, akik sírrablás útján szerezték be nekik a hiánypotló "terméket". Ez viszont nem mindíg eredményezett friss tetemet, amit nem lehetett jól hasznosítani.
William Burke és William Hare, a két ír bevándorló többnyire csalással foglalkoztak, de miután hallottak erről az igen jövedelmező üzletről, úgy döntöttek hogy ők is vállalkoznak. Azonban a sírok meggyalázása nekik nem volt sikeres és a véletlennek köszönhetően inkább arra jutottak, hogy ha nem tudnak szerezni frissen elhunyt holttestet, akkor gyártani fognak. A nagy tekintélynek örvendő Dr. Knox pedig folyamatosan fizetett is nekik, így ők is egyre tehetősebbek lettek, de minnél több pénzük volt annál nagyobb figyelmet kaptak és a helyzetet csak bonyolította egy fiatal "színésznő" feltűnése.

Igaz történet alapján.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

2
Simon Pegg itt is kegyetlen nagyot játszik, nagy kedvencem, ám brühühü.
1
DD
Nagyon király film, köszi

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.