Call the Midwife 6. évad online

Call the Midwife 6. évad online (2017)

Call the Midwife

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A sorozat Jennifer Worth emlékiratai alapján készült. A történet az East End-en játszódik az ’50-es évek végén.

A 2011-ben elhunyt írónő, azaz Jenny Lee 22 évesen kerül frissen végzett ápoló – és szülésznőként London legszegényebb negyedébe, ahol várakozásaival ellentétben egy takaros kis magánklinika helyett egy apácarend által fenntartott – Raymond Nonnatus-ról (a terhes nők, bábák és gyermekek védőszentjéről) elnevezett – szülészotthont talál.

Itt apácák és “civil” szülésznők laknak, és innen – szigorúan, kizárólag biciklivel – járják be Poplar utcáit, látják el a kerületet, amelyben a baby-boom korszak idején minden gyerek az ő segítségükkel jön a világra.
A kikötői munkások, koldusok, dologházakból kikerült, nyomorgó öregek, prostituáltak és sokgyerekes, lepusztult bérházakban élő családok között, az elsőre ijesztő körülmények ellenére, és a nem ritkán megdöbbentő sorsok láttán Jenny rájön: az igazi élet itt zajlik. A sorozatban végigkövethetjük, hogyan tanítja meg az itt végzett munka a hivatását szeretni, és hogyan válik e közösség különleges, megbecsült tagjává, mint bába.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

21
HSoHa írtam Neked üzenetet.
20
De míg nem jön az új évad olyna szívesen megnézném a karácsonyi részeket. Valaki tudja hol lehet őket megtalálni?
19
Úgy tudom, hogy berendelték a 7., 8. , sőt a 9. évadot is a sorozatból, úgyhogy fel a fejekkel!!
18
A karácsonyi részeket hol lehet megtalálni?
17
Szerintem utolsó rész volt a 8-ik,de akkor nem lesz több évad se már?
Nagyon jó sorozat még szeretném nézni!
16
Imádom ezt a sorozatot (<3)
15
a 8.rész az utolsó lehet vajon? nagyon olyan hangulata volt...
13
hát én most minden részt megkönnyeztem...nagyon meghatóak,imádom ezt a régi világú sorozatot...

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.