Kojot (2017)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, az öreg Misutól, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Misi frusztrált, elfojtott, menekülő 30-as, nem találja helyét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Csak sodródik, nem vállal fel konfliktusokat. Ez a gúnya azonban egyre jobban szorítja. Hozzákezd öregapja romos házának felújításához, amelyben igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt. Pénz híján mindössze a nagydumás, rokkantnyugdíjas Lajost, és hallgatag, börtönviselt sógorát, Attilát tudja felbérelni mesteremberként, és maga is részt vesz az építési munkákban, amihez mit sem ért kezdetben. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható "Döbrögi", Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka szemet vet Misi örökségére is, a fiú felveszi a kesztyűt, és a csetepaté eldurvul - ez már háború a kisember és a földesúr közt. Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért, a belül megszülető férfiért...

Linkek a filmhez

  • Tárhely
    Info
    Hibás link
    Indítás
    Vidoza.net
     
     
    Estream.to
     
     
    Openload.co
     
     
    Flashx.tv
     
     
    Vidlox.tv
     
     
    Vidto.me
     
     

Ez is érdekelhet

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

31
Jó lett...volna. A vége plusz csalódás volt. 10/4. Köszi a feltöltést.
30
Ne haragudj nagyra de milyen párhuzamról beszélsz? Kifejtenéd azt, hogy mire gondolsz az "országunk jelenlegi sajnálatos helyzetén"? Esetleg arra gondolsz, hogy minden idióta szar filmre állami támogatást adnak? Az neked új, hogy ha pénzed és hatalmad van bármit megtehetsz???? Elárulom neked, hogy amióta létezik az emberigés azóta így van! Mielőtt valaki azt állítaná, hogy utálom a magyar filmeket, most és kategórikusan cáfolom! Rengeteg nagyon jó magyar film van amit szeretek, de ez akkor is egy rakás SZAR!!! Ez nem dráma, hanem egy szánalmasan siralmas vicc!!! A film tele van életszerűtlen idióta jelenetekkel, a színészekről (illetve színészi tehetségükről, teljesítményükről, alakításukról) ne is beszéljünk!! A rendezőnek, forgatókönyírónak és az egész stábnak javasolnám, hogy inkább a belvizi védekezésben segítsenek, mert akkor lenne értelme a munkájuknak!
29
Aki szerint egy fos, meg szar, az nem érti a film lényegét (amúgy maga a film is szuper, nem csak a mondanivalója).
Szóval az a lényeg, hogy a film (szerintem) párhuzamot állít az országunk jelenlegi (sajnálatos) helyzetével. Akinek hatalma (és pénze) van, az megtehet bármit! Aki ellenáll, azt megpróbálják (és általában sikerül is) kicsinálni. Aztán vagy happy end lesz a vége, vagy inkább nem, a valóságban pedig szintén.
28
Botrányosan nézhetetlenül SZAR!!! A színészek értékelhetetlenek, a rendezés SZAR!!! Annyi időt nem ér meg, amíg elindítod a letöltést! A stáb (a színészekkel együtt) csinálhatna valami hasznosat!!! Mondjuk az ár- és belvízi védekezésben segíthetne, akkor legalább lenne értelme a munkájuknak!!!
26
Rövidre fogva,"egyszerű,műveletlen" emberek imádni fogják a filmet,mert rém egyszerű, erőszakos, se művészi,se alkotói értéke nincsen.Ahogy Virág elvtárs jellemezné:-Íme az új magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.” Olyan amilyen,egyszerű és primitív mint egy bot.
Valójában majdnem egy társadalmi kritika kultúránk színvonaláról...Inkább szomorú mint értékelhető...Sorry




25
Nagyon vártam ezt a filmet, mert mindenhol agyba- főbe dicsérték, és reménykedtem benne, hogy végre készült egy jó film. Sajnos csalódtam. Készült egy újabb olyan magyar film, ahol kényszeresen próbálták átültetni az amerikai sablonokat a magyar valóságba, miközben még kényszeresebben próbáltak mindent belezsúfolni, amit el lehet sütni hungarikumként. A szereplők jók, de a rendezéssel se lenne gond, ha nem egy jól eladható piaci terméket akartak volna készíteni, hanem egy filmet. Kár érte, hogy pont úgy rugaszkodik el a valóságtól, mint a hoolywoodi produkciók, miközben pont a valóságot szeretné bemutatni. Ha valaki soha-, vagy legalább az elmúlt 30 évben nem járt még vidéken, nem vett részt verekedésben, de szereti az amerikai filmeket, annak nagyon fog tetszeni...
24
Nagyon szuper film! Minden elismerésem!
23
Megdöbbentem! Végre egy JÓ magyar film! Hurrá! Még mindig megvan az a depis hangulat, amit nem értek (miért kell a magyar filmeknek a "meg akarok halni" érzést árasztania magából? Nem ettől vagyunk magyarok.), de ennek ellenére tényleg tetszett. Köszönöm.
22
Erről lemaradt a magyar film címke.