Lemmy online

Lemmy online (2010)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Lemmy (eredeti nevén Ian Fraser Kilmister) (Stoke-on-Trent, 1945. december 24.) egy angol énekes, basszusgitáros, dalszerző, Grammy-díjas előadó, a rock zene egyik kultikus alakja, aki a Motörhead együttes alapító frontembereként vált ismertté. Zenekarával 1975 óta készít lemezeket és koncertezik folyamatosan. Legnagyobb sikereit az 1980-as évek kezdetén érte el a No Sleep ’til Hammersmith és az Ace of Spades lemezekkel, melyek Angliában az eladási listák csúcsát ostromolták. 1990-ben Angliából Los Angelesbe költözött és azóta ott él. 2006-ban Damage Case címmel duplalemezes antológia jelent meg Lemmy 40 éves pályafutását bemutatandó, kezdve a Rockin Vickerstől a Hawkwinden át egészen a Motörheadig és a különböző időszakos projektekig. 2010 márciusában mutatták be a Lemmy című dokumentumfilmet, ami aztán 2011. januárjában DVD-n is megjelent. A három éven át forgatott filmben Lemmy karriejének bemutatása mellett számos rockzenésszel készült interjú is látható, többek között Dave Grohl, Slash, Ozzy Osbourne, James Hetfield, Lars Ulrich és Alice Cooper beszélnek Lemmyről.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

11
Meg kell nézzétek !!!
10
Nagyon Köszönöm a feltöltést.
9
Háhááá, nagyon nagy ez a film!
4
Köszi Rockereknek kötelező "olvasmány"
2
Szia! Nem tudtam ráégetni a feliratot mert valamiért elcsúszott, de így csatolva jó lett. Feltettem 1fichierre. Csomagolva van (rar). Tartalmazza a feliratot is.

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.