Lemmy (2010)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Lemmy (eredeti nevén Ian Fraser Kilmister) (Stoke-on-Trent, 1945. december 24.) egy angol énekes, basszusgitáros, dalszerző, Grammy-díjas előadó, a rock zene egyik kultikus alakja, aki a Motörhead együttes alapító frontembereként vált ismertté. Zenekarával 1975 óta készít lemezeket és koncertezik folyamatosan. Legnagyobb sikereit az 1980-as évek kezdetén érte el a No Sleep ’til Hammersmith és az Ace of Spades lemezekkel, melyek Angliában az eladási listák csúcsát ostromolták. 1990-ben Angliából Los Angelesbe költözött és azóta ott él. 2006-ban Damage Case címmel duplalemezes antológia jelent meg Lemmy 40 éves pályafutását bemutatandó, kezdve a Rockin Vickerstől a Hawkwinden át egészen a Motörheadig és a különböző időszakos projektekig. 2010 márciusában mutatták be a Lemmy című dokumentumfilmet, ami aztán 2011. januárjában DVD-n is megjelent. A három éven át forgatott filmben Lemmy karriejének bemutatása mellett számos rockzenésszel készült interjú is látható, többek között Dave Grohl, Slash, Ozzy Osbourne, James Hetfield, Lars Ulrich és Alice Cooper beszélnek Lemmyről.

Szereplők

Linkek a filmhez

  • Tárhely
    Info
    Hibás link
    Indítás
    Raptu.com
     
     
    Openload.co
     
     
    Vidto.me
     
     
    TheVideo.me
     
     
    Flashx.tv
     
     
    1fichier (letöltés)
     
     

Izé

Sziasztok!

Valószínűleg már észrevettétek, hogy a Youwatch, Exashare és az Allvid linkeket eltávolítottuk az oldalról. Ez azzal járt, hogy sok sorozat eltűnt vagy hiányos lett. Igyekszünk mihamarabb pótolni őket. Reméljük egyszer még viszontlátjuk ezeket a tárhelyeket, de jelenleg úgy tűnik lefőtt a kávé.

Amennyiben olyan filmet találtok ahol csak letöltős link van, ott hozzászólásban is kérhettek új online linkeket, nem muszáj a kérésekbe feltenni.

A másik fontos dolog, hogy ha itt az oldalon (Nem a lejátszóknál!) napi 2-3 reklámnál több ugrik fel, akkor kapcsoljátok ki vagy cseréljétek le a reklámblokkolótokat! 24 óránként kettő (néha három) a "normális". Ha ennél több ugrik fel akkor kell kikapcsolnotok. A lejátszóknál próbáljátok ki! Igyekszünk olyanokat keresni amelyeknél nincs tiltva és nem kaptok agyvérzést, de nincs könnyű dolgunk. Értelemszerűen nem szeretik ha blokkoljátok a reklámokat, mert ami nektek kényelmes az nekik veszteség.

Helló újra! A változatosság kedvéért ma a Flashx adta fel. Ne is próbálkozzatok vele, a kiírásuk szerint hétvégén helyrehozzák az oldalukat.

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciókhoz - mint pl. a hozzászólás - be kell jelentkezned!