Már megint lakótársat keresünk online

Már megint lakótársat keresünk online (2013)

Casse-tete chinois

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Xavier élete továbbra is tele van nem várt fordulatokkal, amelyek sajátos életfilozófiájának a következményei. Még mindig keresi a helyét a világban, és még mindig gyakorta bizonytalan, ám ezúttal már két gyermekes apaként próbálja megállni helyét, s ehhez mérten, felelősségteljesen igyekszik cselekedni a mindennapokban. Derült égből villámcsapásként éri, amikor gyermekei édesanyja bejelenti, hogy a gyerekekkel együtt New Yorkba költözik. Alig pár nappal az elválást követően Xavier már szintén egy New York-ba tartó repülőn ül, mivel nem bírja elviselni a gondolatot, hogy csemetéi nélküle nőjenek fel.
New York számos nem várt fordulatot tartogat a számára: egy leszbikus pár gyermekének vérszerinti apja lesz; az állandó tartózkodási engedélyért feleségül vesz egy kínai lányt; majd újra rátalál a szerelem; miközben legújabb könyvét is sikerrel fejezi be.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

6
En a harom reszt neztem meg egymas utan! Annyira tetszett igy, hogy meg szivesen neznem tovabb is! Jo szivvel ajanlom mind a harom reszet!
4
Megérte az időt ez a fim
3
Csak ajánlani tudom ! Mind a három része nagyon nagyon jó!!!
2
Egy kicsit francia, egy kicsit amerikai, de imádni valóan jó film, aranyos, kedves, bűbájos, meg kell nézni!!
1
engem nagyon meglepett ez a film. Elképesztő dialogók vannak benne, nagyon tetszett, csak ajánlom!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.