Terápia 3. évad (2017)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A Terápia a pszichoterápia eddig rejtett világát mutatja meg, a történet középpontjában az ötvenes sármos pszichológus, András (Mácsai Pál) és öt páciense áll. Hétfőnként András régi páciense, a problémásan szexi és szerelmes Laura (Marozsán Erika) érkezik a rendelőbe; keddenként az alfahím nagymenő üzletember, Máté (Nagy Ervin) keresi fel; szerdánként a sérült, 16 éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) jön terápiára; csütörtökönként pedig az állandó harcban álló házaspár Petra és Tamás (Szamosi Zsófia - Nagy Zsolt) keresik fel a rendelőt. Péntekenként pedig András tíz éve nem látott egykori tanárát és mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter) keresi fel, hogy segítséget kérjen a saját problémái megoldására. Hamar kiderül, hogy a látszólag sikeres és boldog kétgyerekes családapát belső bizonytalanságok gyötrik, és a Judittal (Für Anikó) kötött házassága is válságba jutott.

A sorozat különlegessége, hogy a történet jellegéből adódóan a jelenetek többsége egy szobában, egy kanapén és egy fotelben ülve játszódik, ahol a színészek arcjátéka, az apró rezzenések, az egymásra figyelés koncentrációja közvetíti és kelti életre az emberi drámákat. A sorozat azonban jóval többet mutat "egyszerű" lelki történéseknél, a terápia során hétről hétre újabb és újabb titkok kerülnek felszínre a terapeuta és a páciensek múltjából egyaránt.

Teljes az évad!

Linkek a filmhez

  • Tárhely
    Info
    Hibás link
    Indítás
    Vidoza.net
    1. epizód 
     
    Estream.to
    1. epizód 
     
    Openload.co
    1. epizód 
     
    Flashx.tv
    1. epizód 
     
    Vidlox.tv
    1. epizód 
     
    Vidto.me
    1. epizód 
     
    Indavideo
    1. epizód 
     
    Vidoza.net
    2. epizód 
     
    Estream.to
    2. epizód 
     
    Openload.co
    2. epizód 
     
    Flashx.tv
    2. epizód 
     
    Vidlox.tv
    2. epizód 
     
    Vidto.me
    2. epizód 
     
    Indavideo
    2. epizód 
     
    Vidoza.net
    3. epizód 
     
    Estream.to
    3. epizód 
     
    Openload.co
    3. epizód 
     
    Flashx.tv
    3. epizód 
     
    Vidlox.tv
    3. epizód 
     
    Vidto.me
    3. epizód 
     
    Indavideo
    3. epizód 
     
    Vidoza.net
    4. epizód 
     
    Estream.to
    4. epizód 
     
    Openload.co
    4. epizód 
     
    Flashx.tv
    4. epizód 
     
    Vidlox.tv
    4. epizód 
     
    Vidto.me
    4. epizód 
     
    Indavideo
    4. epizód 
     
    Vidoza.net
    5. epizód 
     
    Estream.to
    5. epizód 
     
    Openload.co
    5. epizód 
     
    Flashx.tv
    5. epizód 
     
    Vidlox.tv
    5. epizód 
     
    Vidto.me
    5. epizód 
     
    Indavideo
    5. epizód 
     
    Vidoza.net
    6. epizód 
     
    Estream.to
    6. epizód 
     
    Openload.co
    6. epizód 
     
    Flashx.tv
    6. epizód 
     
    Vidlox.tv
    6. epizód 
     
    Vidto.me
    6. epizód 
     
    Indavideo
    6. epizód 
     
    Vidoza.net
    7. epizód 
     
    Estream.to
    7. epizód 
     
    Openload.co
    7. epizód 
     
    Flashx.tv
    7. epizód 
     
    Vidlox.tv
    7. epizód 
     
    Vidto.me
    7. epizód 
     
    Indavideo
    7. epizód 
     
    Vidoza.net
    8. epizód 
     
    Estream.to
    8. epizód 
     
    Openload.co
    8. epizód 
     
    Flashx.tv
    8. epizód 
     
    Vidlox.tv
    8. epizód 
     
    Vidto.me
    8. epizód 
     
    Indavideo
    8. epizód 
     
    Vidoza.net
    9. epizód 
     
    Estream.to
    9. epizód 
     
    Openload.co
    9. epizód 
     
    Flashx.tv
    9. epizód 
     
    Vidlox.tv
    9. epizód 
     
    Vidto.me
    9. epizód 
     
    Indavideo
    9. epizód 
     
    Vidoza.net
    10. epizód 
     
    Estream.to
    10. epizód 
     
    Openload.co
    10. epizód 
     
    Flashx.tv
    10. epizód 
     
    Vidlox.tv
    10. epizód 
     
    Vidto.me
    10. epizód 
     
    Indavideo
    10. epizód 
     
    Vidoza.net
    11. epizód 
     
    Estream.to
    11. epizód 
     
    Openload.co
    11. epizód 
     
    Flashx.tv
    11. epizód 
     
    Vidlox.tv
    11. epizód 
     
    Vidto.me
    11. epizód 
     
    Indavideo
    11. epizód 
     
    Vidoza.net
    12. epizód 
     
    Estream.to
    12. epizód 
     
    Openload.co
    12. epizód 
     
    Flashx.tv
    12. epizód 
     
    Vidlox.tv
    12. epizód 
     
    Vidto.me
    12. epizód 
     
    Indavideo
    12. epizód 
     
    Vidoza.net
    13. epizód 
     
    Estream.to
    13. epizód 
     
    Openload.co
    13. epizód 
     
    Flashx.tv
    13. epizód 
     
    Vidlox.tv
    13. epizód 
     
    Vidto.me
    13. epizód 
     
    Indavideo
    13. epizód 
     
    Vidoza.net
    14. epizód 
     
    Estream.to
    14. epizód 
     
    Openload.co
    14. epizód 
     
    Flashx.tv
    14. epizód 
     
    Vidlox.tv
    14. epizód 
     
    Vidto.me
    14. epizód 
     
    Indavideo
    14. epizód 
     
    Vidoza.net
    15. epizód 
     
    Estream.to
    15. epizód 
     
    Openload.co
    15. epizód 
     
    Flashx.tv
    15. epizód 
     
    Vidlox.tv
    15. epizód 
     
    Vidto.me
    15. epizód 
     
    Indavideo
    15. epizód 
     
    Vidoza.net
    16. epizód 
     
    Estream.to
    16. epizód 
     
    Openload.co
    16. epizód 
     
    Flashx.tv
    16. epizód 
     
    Vidlox.tv
    16. epizód 
     
    Vidto.me
    16. epizód 
     
    Indavideo
    16. epizód 
     
    Vidoza.net
    17. epizód 
     
    Estream.to
    17. epizód 
     
    Openload.co
    17. epizód 
     
    Flashx.tv
    17. epizód 
     
    Vidlox.tv
    17. epizód 
     
    Vidto.me
    17. epizód 
     
    Indavideo
    17. epizód 
     
    Vidoza.net
    18. epizód 
     
    Estream.to
    18. epizód 
     
    Openload.co
    18. epizód 
     
    Flashx.tv
    18. epizód 
     
    Vidlox.tv
    18. epizód 
     
    Vidto.me
    18. epizód 
     
    Indavideo
    18. epizód 
     
    Vidoza.net
    19. epizód 
     
    Estream.to
    19. epizód 
     
    Openload.co
    19. epizód 
     
    Flashx.tv
    19. epizód 
     
    Vidlox.tv
    19. epizód 
     
    Vidto.me
    19. epizód 
     
    Indavideo
    19. epizód 
     
    Vidoza.net
    20. epizód 
     
    Estream.to
    20. epizód 
     
    Openload.co
    20. epizód 
     
    Flashx.tv
    20. epizód 
     
    Vidlox.tv
    20. epizód 
     
    Vidto.me
    20. epizód 
     
    Indavideo
    20. epizód 
     
    Vidoza.net
    21. epizód 
     
    Estream.to
    21. epizód 
     
    Openload.co
    21. epizód 
     
    Flashx.tv
    21. epizód 
     
    Vidlox.tv
    21. epizód 
     
    Vidto.me
    21. epizód 
     
    Indavideo
    21. epizód 
     
    Vidoza.net
    22. epizód 
     
    Estream.to
    22. epizód 
     
    Openload.co
    22. epizód 
     
    Flashx.tv
    22. epizód 
     
    Vidlox.tv
    22. epizód 
     
    Vidto.me
    22. epizód 
     
    Indavideo
    22. epizód 
     
    Vidoza.net
    23. epizód 
     
    Estream.to
    23. epizód 
     
    Openload.co
    23. epizód 
     
    Flashx.tv
    23. epizód 
     
    Vidlox.tv
    23. epizód 
     
    Vidto.me
    23. epizód 
     
    Indavideo
    23. epizód 
     
    Vidoza.net
    24. epizód 
     
    Estream.to
    24. epizód 
     
    Openload.co
    24. epizód 
     
    Flashx.tv
    24. epizód 
     
    Vidlox.tv
    24. epizód 
     
    Vidto.me
    24. epizód 
     
    Indavideo
    24. epizód 
     
    Estream.to
    25. epizód 
     
    Vidoza.net
    25. epizód 
     
    Openload.co
    25. epizód 
     
    Flashx.tv
    25. epizód 
     
    Vidlox.tv
    25. epizód 
     
    Vidto.me
    25. epizód 
     
    Indavideo
    25. epizód 
     
    Vidto.me
    26. epizód 
     
    Flashx.tv
    26. epizód 
     
    Vidoza.net
    26. epizód 
     
    Openload.co
    26. epizód 
     
    Indavideo
    26. epizód 
     
    TheVideo.me
    26. epizód 
     
    Vidlox.tv
    26. epizód 
     
    Estream.to
    26. epizód 
     
    Vidoza.net
    26. epizód 
     
    Openload.co
    26. epizód 
     
    Flashx.tv
    26. epizód 
     
    Vidto.me
    26. epizód 
     
    Vidto.me
    27. epizód 
     
    Flashx.tv
    27. epizód 
     
    Vidoza.net
    27. epizód 
     
    Openload.co
    27. epizód 
     
    Indavideo
    27. epizód 
     
    TheVideo.me
    27. epizód 
     
    Vidlox.tv
    27. epizód 
     
    Estream.to
    27. epizód 
     
    Vidoza.net
    27. epizód 
     
    Openload.co
    27. epizód 
     
    Flashx.tv
    27. epizód 
     
    Vidto.me
    27. epizód 
     
    Vidto.me
    28. epizód 
     
    Flashx.tv
    28. epizód 
     
    Vidoza.net
    28. epizód 
     
    Openload.co
    28. epizód 
     
    Indavideo
    28. epizód 
     
    TheVideo.me
    28. epizód 
     
    Vidlox.tv
    28. epizód 
     
    Estream.to
    28. epizód 
     
    Vidoza.net
    28. epizód 
     
    Openload.co
    28. epizód 
     
    Flashx.tv
    28. epizód 
     
    Vidto.me
    28. epizód 
     
    Vidto.me
    29. epizód 
     
    Flashx.tv
    29. epizód 
     
    Vidoza.net
    29. epizód 
     
    Openload.co
    29. epizód 
     
    Indavideo
    29. epizód 
     
    TheVideo.me
    29. epizód 
     
    Vidlox.tv
    29. epizód 
     
    Estream.to
    29. epizód 
     
    Vidoza.net
    29. epizód 
     
    Openload.co
    29. epizód 
     
    Flashx.tv
    29. epizód 
     
    Vidto.me
    29. epizód 
     
    Vidoza.net
    30. epizód 
     
    Estream.to
    30. epizód 
     
    Openload.co
    30. epizód 
     
    Flashx.tv
    30. epizód 
     
    Vidlox.tv
    30. epizód 
     
    Vidto.me
    30. epizód 
     
    Indavideo
    30. epizód 
     
    Vidoza.net
    31. epizód 
     
    Estream.to
    31. epizód 
     
    Openload.co
    31. epizód 
     
    Flashx.tv
    31. epizód 
     
    Vidlox.tv
    31. epizód 
     
    Vidto.me
    31. epizód 
     
    Indavideo
    31. epizód 
     
    Vidoza.net
    32. epizód 
     
    Estream.to
    32. epizód 
     
    Openload.co
    32. epizód 
     
    Flashx.tv
    32. epizód 
     
    Vidlox.tv
    32. epizód 
     
    Vidto.me
    32. epizód 
     
    Indavideo
    32. epizód 
     
    Vidoza.net
    33. epizód 
     
    Estream.to
    33. epizód 
     
    Openload.co
    33. epizód 
     
    Flashx.tv
    33. epizód 
     
    Vidlox.tv
    33. epizód 
     
    Vidto.me
    33. epizód 
     
    Indavideo
    33. epizód 
     
    Vidoza.net
    34. epizód 
     
    Estream.to
    34. epizód 
     
    Openload.co
    34. epizód 
     
    Flashx.tv
    34. epizód 
     
    Vidlox.tv
    34. epizód 
     
    Vidto.me
    34. epizód 
     
    Indavideo
    34. epizód 
     
    Vidoza.net
    35. epizód 
     
    Estream.to
    35. epizód 
     
    Openload.co
    35. epizód 
     
    Flashx.tv
    35. epizód 
     
    Vidlox.tv
    35. epizód 
     
    Vidto.me
    35. epizód 
     
    Indavideo
    35. epizód 
     

Ez is érdekelhet

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

16
Pár nap alatt lenyomtam mind a három évadot - príma volt. Jók a karakterek, érdekesek a történetek, de a legjobb maga a színészi játék. Nyilván ezen áll vagy bukik az egész, mivel 3*35*30 perc=több mint 50 óra alatt szinte semmi mást sem látunk, mint két, egymással szemben ülő ember arcát, szemét, néha gesztusait, figyelhetjük a hangszínét, az önkéntelen (vagy nagyon is tudatos) rezdüléseit. Sőt, a két szereplőből az egyik végig ugyanaz! Ez így első hangzásra maga a dögunalom, de nem így van. Mindez jó színészekkel előadva rendkívül izgalmas, néhol kifejezetten drámai és szívszorító. Már pedig ebben a sorozatban nem volt hiány parádés alakításokban. Mácsai Pál simán elvitte a hátán az egész sorozatot, valójában csak a 3. évaddal nem voltam megelégedve, de az sem Mácsai hibája, hanem a rendezői felfogásé. Azt hiszem, ez a lepukkant, ápolatlan, borostás karakter, amit a 3. évadra ráadtak Mácsaira azt próbálta a nézőnek is erősíteni, hogy főhősünk meg van rogyva, de csak azt érték el vele, hogy végig azt forgattam magamban, hogy egy ilyen guberáló kinézetű alakhoz én be nem ülnék terápiára.
Minden évadban volt igazán izgalmas, felkavaró történet és színészi játék, de az egyenletesen magas színvonalból is messze kiemelkedett Péterfy Bori és Balsai Mónika lehengerlő alakítása. De ne csak női szereplőket dicsérjek, Vilmányi Benett (akiről eddig nem is hallottam, de sokszor szeretném még a vásznon látni) is parádés volt. Amikor bemutatta Andrásnak, hogy hogyan ugatja le a neki nem tetsző cellatársat, az döbbenetes volt - mindig lenyűgöz, ha egy színész egyik töredék másodpercről a másikra teljesen át tud lényegülni. Egyetlen színésszel nem voltam megelégedve, de vele rémesen nem, ő Csákányi Eszter. Egyrészt halálosan idegesítő volt a szemébe lógó haja (pláne a sok közeli miatt), másrészt idegesítő volt az a mesterkélt orgánuma. (De ha az volt a cél, hogy ideges legyek tőle, akkor oké.) Aztán nehezen tudom elképzelni - összehasonlítva a másik két terapeutával, Mácsaival és Balsaival -, hogy megengedhető viselkedés legyen egy terapeutától, hogy folyton az arcát, nyakát, száját piszkálja ülés közben. Nem vagyok gyakorló pszichológus, de úgy gondolom, az ilyen típusú testbeszéd semmi jót nem üzen a vele szemben ülőnek, így kerülendő. (Mint ahogy a másik két említett szereplő gondosan kerülte is.)
Összességében egészen kiemelkedően bravúros sorozat a Terápia. Készülj arra, ha belekezdesz, nem fogod tudni abbahagyni. És ez nagyon jó ajánlólevél!
15
sajnálom, hogy vége. Ez az évad számomra még többet adott, mint az előzőek - remélem, egyszer lesz folytatás...

Köszönet a feltöltésért!
14
Szuper volt ez az évad. Nehéz elengednem
12
vedder =>
1 évad 40 részes
2 évad 35 részes
3 évad szerintem, ...
- nincs vége,
11
...mind a három évad nagyon érdekes, tanulságos és olyan emberi volt... végignéztem egymás után az epizódokat... nem is tudtam, hogy a terápia úgy zajlik, hogy "lekiabálják" a terapistát nem "irodalmi" szavakkal...nálunk ez nem szokás...
...kár, hogy a sorozatnak nincs folytatása...tetszett...10/10
10
Nekem Vilmányi Benett (Zsolt) sokkal erősebb alakítás, mint Czintos Józsefé. Czintos azt hozza, amit egy székely karakterről gondolunk és amit elvárunk. Vilmányi valahogy több rétegű, jobban megfogott és kíváncsibb vagyok rá, az ő részeit sokkal inkább várom.
9
Czintos József lenyűgöző
8
Én is örülnék az első két évadnak ! És még biztosan sokan..
7
Jó újra látni a sorozatot! Köszönöm!