A becsület ideje 1. évad (2008)

Time of Honor

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Történelmi kalandfilmsorozat indul, mely Lengyelország hősi harcát mutatja be a II. Világháború alatt. A kalandos történet bővelkedik izgalmakban, szerelemben és méltó emléket állít a a nehéz időkben becsülettel helytállóknak. 1941-ben lengyel diverzánsok egy csoportját dobják le az angolok a megszállt Lengyelországba, Czeslaw Konarski őrnagy vezetésével. A csapat tagjai Konarski őrnagy és négy fiatal tiszt Wladek és Michal, az őrnagy fiai valamint Bronek és Janek, akik a németek bevonulása után kerültek külföldre. Feladatuk a Lengyel Földalatti Állam és a Honi Hadsereg munkájának a támogatása, a megszálló német csapatok utáni kémkedés. Mindnyájan harcra készen térnek vissza hazájukba és a szeretteik utáni vágyakozással, miközben feletteseik megtiltották nekik, hogy megkeressék az otthon maradottakat. Még a gondosan őrzött fotókat is meg kell semmisíteniük, mert lebukás esetén ez szeretteik halálosítéletét jelentené. Eközben a megszállt Varsóban zajlik a mindennapi élet. Az egyre nagyobb drágulás nemcsak a gettóban élőket sújtja, de Varsó minden lakójának szembesülnie kell ezzel. És nem ez a legnagyobb probléma! A németek rendszeresen megtorló akciókat szerveznek, az utcán fogdossák össze az embereket, hogy aztán a városon kívül valahol kivégezzék őket. Így kerül egy kivégző osztag elé Karol, a lengyel titkosszolgálat volt tisztje is, aki mindent elkövet, hogy megmentse az életét, még hazaárulásra is képes. Volt felesége Wanda, a híres színésznő ezalatt öngyilkosságot kísérel meg, de megmentik. Wanda nem hajlandó színpadra lépni a megszállás óta és gyászolja szerelmét, akiről semmit sem tud a megszállás óta. Miközben a repülő Varsó felé halad, Karol elárulja a németeknek az Angliából érkező diverzánsok leszállóhelyét...

Linkek a filmhez

Ez is érdekelhet

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

4
Nézd meg a jó minőségű filmeket, és mindig mindig jó minőségben frissítsd
Ez az, ahol megnézem a webhelyet ⏩⏩ »» ▶FILMESON8.BLOGSPOT.COM
3
Mi a gyenge csacsa56 ? A felfogásod, értelmed vagy az érzelmeid ehhez a filmhez? Egy, a háborúban sokat szenvedett de hősiesen küzdő nép próbál méltón megemlékezni hőseiről(a hétköznapiakról is).Lehet hogy nem "halivúdi"szuperprudukció,kissé patetikus,néhol szentimentális de mindenkinek jó szivvel merem ajánlani.(<3)
1
Mikor lesz folytatás?