Arachnophobia - Pókiszony online

Arachnophobia - Pókiszony online (1990)

Arachnophobia

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Dél-Amerika esőerdeinek mélyén kutatók egy olyan új pókfajt fedeznek fel, melynek halálos a harapása. Az expedíció egyik tagja nemcsak az életével fizet a felfedezésért, halálával további tragédiát is okoz, mivel holttestével együtt Kaliforniába érkezik az új faj egyik példánya is. A dél-amerikai mérges pók és egy helyi ártalmatlan pókfajta kereszteződéséből születik meg az a lény, amelyik gyökeresen felforgatja az addig oly idilli kisváros mindennapjait.

A történet főhőse egy tehetséges ifjú orvos, aki éppen azért szándékozott itt letelepedni, mert békére és nyugalomra vágyott. Pechére éppen egy olyan egykori gazdasági épületbe költözik, melyben ez az új, emberi környezethez szokott, ám még mindig halálos pókfajta is lakozik. A kisvárosban az egyik haláleset a másikat éri, a régimódi helybeli orvos pedig annyira nem gyanakszik semmi rosszra, hogy még boncolást sem akar elrendelni. Hamarosan kiderül, hogy mekkorát tévedett. A helybeliek végül pókspecialistáért küldenek a közeli egyetemre.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

8
egyik legjobb film amit mostanában láttam. élvezhető és hátborzongató.
Nem ilyen Mega-Óriás baromság pókok vannak benne hanem a története is realisztikus, a kivitelezése pedig fantasztikus.
Csak ajánlani tudom 10/9
7
legjobb resz mikor a pokat betoljak a kepbe lehet latni hogy műanyag
6
Tényleg jó kis film, gyerekkorunk horrorfilmje
5
Régen láttam ezt a filmet köszönöm a feltöltést és Egyet értek ati5 el mert mikkor ezt a elsőnek láttam ki volt téve a 18 karika Számomra psycho thriller hez hasonlít inkább mert a Psycho: az benne hogy a kis dolgok igen is lehetnek nagyon veszélyesek a, Thriller: pedig az hogy ezek előszoktak fordulni már mint a pók csípések és sajnos halálos is lehet a marásuk.10/7 jó kis film ajánlom mindenkinek
4
Azért nem sorolnám a vígjáték kategóriába , mert volt néhány jó beszólás . Talán inkább thriller lenne . De jó kis film .

3
Ez jó kis pókos film-kár,hogy nem szerepelt benne a pókember is.
2
Most miért nem tudnak ilyen filmeket csinálni!?Régi nagy kedvenc ,azóta is gyártják a gagyibbnál gagyibb óriáspókos filmeket ,amik még csak meg sem közelítik ezt.10/10
1
Erre rettegtem a rendszerváltás környékén Nagyon jó

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.