Ázsia Expressz online

Ázsia Expressz online (2017)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Hét sztárpár hamarosan nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy teljesítse az Ázsia Expressz erőt próbáló küldetését. A TV2 vadonatúj reality műsorában a kalandos, heteken át tartó utazás Vietnámból indul, majd Laoszon és Kambodzsán át ér el Thaiföldre több, mint 5000 km-t megtéve. Az Ázsia Expressz-t eddig tizenkét országban tűzték műsorra, összesen harminc évadot készítetettek idáig, a formátum sikert-sikerre halmoz a nézők körében. A műsorban minden páros napi egy dollárral a zsebében kell, hogy eljusson a kitűzött célállomásra, ami nem kis feladat, hiszen gyorsaságuk azon múlik, ki-hogyan találja fel magát egy olyan idegen országban, ahol nem nagyon beszélnek idegen nyelveket, és teljesen más körülmények között élnek, mint hazai hírességeink. A siker azon is múlik, ki-mennyire tud hatékonyan együttműködni párjával, és hogyan oldják meg a felmerülő konfliktusokat. Előny vagy hátrány az, ha valaki egy hozzá közel álló személlyel vág neki a kalandnak? Győzhet-e olyan páros, amelynek tagjai az utazás előtt ismerték meg egymást? A párosok akár egymással is szövetkezhetnek, de az út végén csak egyikük érhet győztesként célba. A sztárokra extrém helyzetek, drámai pillanatok, nehéz döntések és embert próbáló küzdelem vár. Az útnak a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attila Berki Krisztiánnal vág neki. Ők épp úgy a műsor felvétele előtt találkoztak, mint a Jóban Rosszban színésznője, Cseke Katinka és az Ázsia Expresszre az ő párjaként vállalkozó Pallavicini Zita őrgrófnő. A hírességek között vannak, akik régóta jól ismerik egymást. Muri Enikő Fésűs Nellyvel, míg Gaál Noémi Németh Lajossal vág neki a nem mindennapi útnak. R. Kárpáti Péter lányával, Kárpáti Rebekával utazik, de szerelmespárok is próbára teszik magukat Ázsiában. Kulcsár Edina és Csuti, valamint a Drágám, add az életed! győztes párja, az Édes Életből is ismert Megyeri Csilla és Molnár Zsolt is Vietnámba utazik. A csapat Ördög Nóra vezetésével indul Ázsia egzotikus vidékére.

Teljes az évad!

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

30
Nekem nagyon tetszett, jöhetne egy következő évad!
29
miért nem lehet megnézni a döntőt?mindegyik linkre not foundot ír.?
28
Kicsit hasonlít az "Amazing Race" sorozatra, persze az komolyabb. De legalább ez egy kicsit más, kicsit változatosabb mint a sok nézhetetlen műsor ami a kereskedelmi csatornákon megy.
27
Már pusztul, ne aggódj...gyere ki vidékre, konkrétan semmi munka nincs, aki dolgozik, az mind a multikhoz megy gürizni a nagyobb városokba, egyébként a többség alkoholista, az eu meg hiába próbálna adni mindenféle pályázati pénzeket, mert azokat lenyúlják, aztán aki akarna valamit csinálni, előbb utóbb úgyis elköltözik mert egyszerűen nincs mit csinálni... Ez mi, ha nem a pusztulás maga?
26
Undorító hogy ezek mit művelnek ott. Teljesen szerethető népet így elrontani. Erőszakoskodnak ha nem áll meg valaki nekik stoppolásnál akkor a kocsi elé állnak. nincsenek rá szavak mekkora szar...
RTL en meg indul a celeb vagyok. nah az meg a másik nagy okádás lesz... hogy lehet olyan embereket "celeb" nek hívni. hát...
M.O megéret a pusztulásra...
25
A rizsaszeműek helyében egyik-másikat úgy vágtam volna pofán!..
24
akkor már az x-faktor, vagy az éjjel nappal budapest még mindig jobb ezt egyszerűen képtelenség nézni, nem is tudom, mi értelme
23
Szerintem jó.Nekem tetszik!
22
Ez a műsor is csak arra jó, hogy legyen miért nyafogni meg sírni a magyar celebeknek. Másoknak sokkal többet kell kibírniuk éhbérért... nem milliós fizetésért...
21
Mikor kerülnek fel a többi részek is?

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.