Mindazok ellenére, hogy klasszikus kedvencem a nr.5., valamint Tűzmadáron és Tavaszi áldozaton szocializálódtam, olzan plasztikusan elemeztétek a szereplőket, filmet, hogy már eszemben sincs megnézni. Remélem ezzel senki sem veszít... 
Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története online (2009)
Coco Chanel & Igor Stravinsky
1913 - Igor Stravinsky Tavaszi áldozatának premierje a Théatres Des Champs- Elysées színpadán. Coco Chanel megbabonázva ül a nézőtéren. A forradalmi mű azonban túl modernnek, túl radikálisnak bizonyul; a felbőszült közönség zúgolódik és kis híján forrongásba tör ki. Stravinsky vigasztalhatatlan. Hét évvel később, a már elismert, sikeres és gazdag Coco Chanel újból találkozik a zeneszerzővel, aki az orosz forradalom elől menekülve, emigránsként, fillérekből tengeti életét. A vonzalom azonnal felébred közöttük, szikrázik a levegő. Coco felajánlja Garches-ban található házát, ahol Sztravinszkij nyugodtan dolgozhatna. A zeneszerző gyermekeivel és feleségével együtt azonnal odaköltözik. A két szárnyaló szellem között mély és szenvedélyes kapcsolat veszi kezdetét.
Filmmel kapcsolatos linkek
Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.
Hozzászólások
A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!
Hmm...nem rossz film, így késő estére jó.
Miután sikeresen megváltottuk a 20. század eleji zenei törekvéseket, beszélhetnénk a filmről is?
Szerintem jó is meg nem is. Jó abban, ami baromi kézenfekvő. Hisz (látszólag) olyan könnyű századelőt festeni: art nouveau, charleston ruha, bubifrizura, Gyagilev, dekadencia, szipka és ki ne hagyjuk, Chanel-kabát. Ebben hibátlan. Ilyen gyönyörű főcímet még sosem láttam. A zene természetesen adott - most ne feszegessük, hogy jó-e Sztravinszkij vagy se, a film sikeresen használja.
Aztán van két rohadt erős főszereplőnk - bár én inkább háromról beszélnék, mert a feleség simán lejátssza őket. Coco Chanel maga a femme fatale, ezek a századeleji emancipált nők veszedelmesebbek, mint ma egy falka feminista. Ezt Anna Mouglalis csodásan hozza, kemény, mint Tarzan sarka, érzelmileg nulla (ahogy kell), egyszer kapja fel a vizet, amikor leboltosozzák. Hozzá - és a feleséghez képest - Mikkelsen mintha haloványabb lenne, igaz, rá hálátlan szerepet osztottak, szemét tetűnek kell lennie.
Hogy ez a két ember miért akaszkodik egymásba, az is tiszta. Nem szerelem ez, á, ugyan, egyszerűen izgató a másik hírneve. Ebben is Mikkelsen-Sztravinszkij marad alul, ő szegény, kis híján beleszeret Jégkirálynőbe. (Egyszer láttam egy riportot az idős Chanellel, ez a nő tényleg ilyen volt, ült szálfa egyenesen, pattogva beszélt és lekisfiamozta a riportert.)
Tehát minden adott egy szikrázóan jó filmhez, ami a végén csak pipafüst lesz, nem tűzijáték. Félrecsúszik, unalmas, az utolsó harmad gyakorlatilag totálkár, művészi vergődés az erdőben - ez annyira elcsépelt, hogy belehasít a fogamba. Már a Szállnak a darvak-ban se szerettem. A végén még a magányos öregeket is előhúzza, mintegy szentenciaként, ha nem vigyázol, így jársz. Na, ez pl. biztos nem hiányzott, nekem ne rágjon senki se bele a számba. Meg a No. 5 párhuzamba állítása a színpadi sikerrel - ez is rém didaktikus.
Erős kezdés után hullámzó középjáték és teljes hanyatlás. De az a főcím! Az tényleg pazar! 10-ből 6.
Szerintem jó is meg nem is. Jó abban, ami baromi kézenfekvő. Hisz (látszólag) olyan könnyű századelőt festeni: art nouveau, charleston ruha, bubifrizura, Gyagilev, dekadencia, szipka és ki ne hagyjuk, Chanel-kabát. Ebben hibátlan. Ilyen gyönyörű főcímet még sosem láttam. A zene természetesen adott - most ne feszegessük, hogy jó-e Sztravinszkij vagy se, a film sikeresen használja.
Aztán van két rohadt erős főszereplőnk - bár én inkább háromról beszélnék, mert a feleség simán lejátssza őket. Coco Chanel maga a femme fatale, ezek a századeleji emancipált nők veszedelmesebbek, mint ma egy falka feminista. Ezt Anna Mouglalis csodásan hozza, kemény, mint Tarzan sarka, érzelmileg nulla (ahogy kell), egyszer kapja fel a vizet, amikor leboltosozzák. Hozzá - és a feleséghez képest - Mikkelsen mintha haloványabb lenne, igaz, rá hálátlan szerepet osztottak, szemét tetűnek kell lennie.
Hogy ez a két ember miért akaszkodik egymásba, az is tiszta. Nem szerelem ez, á, ugyan, egyszerűen izgató a másik hírneve. Ebben is Mikkelsen-Sztravinszkij marad alul, ő szegény, kis híján beleszeret Jégkirálynőbe. (Egyszer láttam egy riportot az idős Chanellel, ez a nő tényleg ilyen volt, ült szálfa egyenesen, pattogva beszélt és lekisfiamozta a riportert.)
Tehát minden adott egy szikrázóan jó filmhez, ami a végén csak pipafüst lesz, nem tűzijáték. Félrecsúszik, unalmas, az utolsó harmad gyakorlatilag totálkár, művészi vergődés az erdőben - ez annyira elcsépelt, hogy belehasít a fogamba. Már a Szállnak a darvak-ban se szerettem. A végén még a magányos öregeket is előhúzza, mintegy szentenciaként, ha nem vigyázol, így jársz. Na, ez pl. biztos nem hiányzott, nekem ne rágjon senki se bele a számba. Meg a No. 5 párhuzamba állítása a színpadi sikerrel - ez is rém didaktikus.
Erős kezdés után hullámzó középjáték és teljes hanyatlás. De az a főcím! Az tényleg pazar! 10-ből 6.
Imádom ezt a filmet !!
Gyerekek!
Próbáljátok végighallgatni - nem kis áldozat lesz! - Igor Stravinsky Tavaszi áldozatát a YouTube-on, és írjátok meg az őszinte véleményetek.
A legjobb hozzászólások között Lys sznoboktól elkobzott csipketerítőket, Sztálin ellenes pamfletteket, és a pornográfia határát súroló bartóki csodálatos mandarinokat fog kisorsolni.
(Persze, csak akkor, ha a szociológiával együtt még virágzik a folklór...)
Próbáljátok végighallgatni - nem kis áldozat lesz! - Igor Stravinsky Tavaszi áldozatát a YouTube-on, és írjátok meg az őszinte véleményetek.
A legjobb hozzászólások között Lys sznoboktól elkobzott csipketerítőket, Sztálin ellenes pamfletteket, és a pornográfia határát súroló bartóki csodálatos mandarinokat fog kisorsolni.
(Persze, csak akkor, ha a szociológiával együtt még virágzik a folklór...)
Lys, remek író vagy. Ideje lenne már régen annak a 2. könyvnek. Írj! Olyan jó kis novellákat kanyaríthatnál! Remek író vagy!
Ahogy a Tavaszi áldozatot összefüggésbe tudod hozni a csipketerítős sznobizmussal - Istenem - és hogy virágzásnak indul a folklór(?), meg a szociológia - gondolom, hogy ne virágozzon már egyedül - jön még persze Chopin, rendszerkritika, Sztálin ellenes pamflett, Sosztakovics, Bartók - ő ugye nem maradhat ki - és a végén - Lys, ez borzasztó!!! - a XX. századi klasszikusok szintjére emeled ezt a (neo) primitív borzalmat?
Ahogy a Tavaszi áldozatot összefüggésbe tudod hozni a csipketerítős sznobizmussal - Istenem - és hogy virágzásnak indul a folklór(?), meg a szociológia - gondolom, hogy ne virágozzon már egyedül - jön még persze Chopin, rendszerkritika, Sztálin ellenes pamflett, Sosztakovics, Bartók - ő ugye nem maradhat ki - és a végén - Lys, ez borzasztó!!! - a XX. századi klasszikusok szintjére emeled ezt a (neo) primitív borzalmat?
Oh, remek kis vita alakult itt ki. Remélem szabad csatlakoznom. Teljesen igaz, Sztravinszkij csak 1920-ban volt áttörő és úttörő azóta már populárissá vált.
Ez a neoprimitivizmus időszaka, amikor is a romantikusokon meg posztromantikusokon szocializálódott művészek azt mondták, hogy köszönjük ebből ennyi elég volt, mi valami merőben mást, merőben újat szeretnénk csinálni. Azokban az időkben fedezték fel az ősi kultúrák értékeit, a polgári csipketerítős sznobizmussal szemben, és nem csak a zenében. Ekkor indult virágzásnak a folklór, a szociológia.
A tavaszi áldozatban nem csak halál van, sokkal inkább élni akarás. Ez egy termékenységi rítus, a közösség, a saját túlélésükért feláldoz maguk közül egyet.
Sztravinszkij zsenialitása abban van, hogy mert egy egészen új ritmikát, artikulációt, dallamvezetést megvalósítani. Aszimmetrikus lüktetése a kelet-európai népi ritmusvilágot tükrözi, igen ez nem a szabályos, agyonnyúzott 4/4-es lüktetés, hanem valami egészen eredeti, valami egészen új. A népzenén túl, ő is, mint aztán Bartók, Prokofjev, stb. beépítették a hangzásvilágukba a jazz adta megannyi lehetőséget is. Chopin valóban elegáns, Liszt sokat tanult tőle, de belegondolni is rossz, mi lett volna a klasszikus zenével, ha még mindig chopini mazurkákat meg polkákat írnának a komponisták. A 20. századi zene már nem csak gyönyörködtetni akar, nem csak szép akar lenni, hanem mondani is akar valamit, ki akarja fejezni az ember megannyi érzelmi állapotát, szenvedését, pokoljárását, problémáit, félelmeit, vágyait, és ehhez valamilyen szinten szétfeszítették a romantikus kereteket, de csak valamilyen szinten Prokofjev is a neoromantikából táplálkozik. Tessék hallgatni Sosztakovics szimfóniákat azon túl, hogy szellemes, bravúros zenei megoldások vannak benne, olyan kemény korrajz, rendszerkritika és Sztálin ellenes pamflet, hogy öröm hallgatni. Bartók Csodálatos mandarinja pedig erősen pornográf, be is tiltották, mégis a legfantasztikusabb mű, amit valaha is a szerelem természetéről írtak. A 20. században sok minden szörnyű volt, de a zene az első osztályú.
Ez a neoprimitivizmus időszaka, amikor is a romantikusokon meg posztromantikusokon szocializálódott művészek azt mondták, hogy köszönjük ebből ennyi elég volt, mi valami merőben mást, merőben újat szeretnénk csinálni. Azokban az időkben fedezték fel az ősi kultúrák értékeit, a polgári csipketerítős sznobizmussal szemben, és nem csak a zenében. Ekkor indult virágzásnak a folklór, a szociológia.
A tavaszi áldozatban nem csak halál van, sokkal inkább élni akarás. Ez egy termékenységi rítus, a közösség, a saját túlélésükért feláldoz maguk közül egyet.
Sztravinszkij zsenialitása abban van, hogy mert egy egészen új ritmikát, artikulációt, dallamvezetést megvalósítani. Aszimmetrikus lüktetése a kelet-európai népi ritmusvilágot tükrözi, igen ez nem a szabályos, agyonnyúzott 4/4-es lüktetés, hanem valami egészen eredeti, valami egészen új. A népzenén túl, ő is, mint aztán Bartók, Prokofjev, stb. beépítették a hangzásvilágukba a jazz adta megannyi lehetőséget is. Chopin valóban elegáns, Liszt sokat tanult tőle, de belegondolni is rossz, mi lett volna a klasszikus zenével, ha még mindig chopini mazurkákat meg polkákat írnának a komponisták. A 20. századi zene már nem csak gyönyörködtetni akar, nem csak szép akar lenni, hanem mondani is akar valamit, ki akarja fejezni az ember megannyi érzelmi állapotát, szenvedését, pokoljárását, problémáit, félelmeit, vágyait, és ehhez valamilyen szinten szétfeszítették a romantikus kereteket, de csak valamilyen szinten Prokofjev is a neoromantikából táplálkozik. Tessék hallgatni Sosztakovics szimfóniákat azon túl, hogy szellemes, bravúros zenei megoldások vannak benne, olyan kemény korrajz, rendszerkritika és Sztálin ellenes pamflet, hogy öröm hallgatni. Bartók Csodálatos mandarinja pedig erősen pornográf, be is tiltották, mégis a legfantasztikusabb mű, amit valaha is a szerelem természetéről írtak. A 20. században sok minden szörnyű volt, de a zene az első osztályú.
Gulyásleves, fasírttal, gyerekek, mint a Tavaszi áldozat Stravinskytől!
Korszakalkotó!
Én mondom!
(És se áldozat, se halál...)
Korszakalkotó!
Én mondom!
(És se áldozat, se halál...)
Ugyan, persze.
Ízlések, vélemények különböznek.
Jól odadörgöltél nekem sose bánd!
Ízlések, vélemények különböznek.
Jól odadörgöltél nekem
sose bánd!
Kedves Mozibarát! Töredelmesen be kell vallnom, azt hiszem, elhamarkodott voltam. Való igaz, nem tetszhet minden mindenkinek, mert szerencsére nem vagyunk egyformák. Ezért elnézést is kérek tőled, nem akartalak megbántani, sajnálom, amit írtam! (Nem stílusom a szemétkedés, ezért különösen bánom.)
Kiegyezhetnénk abban, hogy te nem szereted, de attól még nem biztos, hogy förtelmes? Ez a változat nagyon jól esne.
Kiegyezhetnénk abban, hogy te nem szereted, de attól még nem biztos, hogy förtelmes? Ez a változat nagyon jól esne.