Csapatszellem (2008)

Forever Strong

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Főhőseink egytől-egyig fiatalok. A főszereplő Rick, fiatal, energikus és tehetséges rögbi játékos, aki édesapja csapatában edz és játszik. Mind a csapat, mind pedig Rick nagy sikereket ér el. Az egyik győzelmi buli után Rick ittasan autóba ül barátnőjével, majd az árokba borulnak. Ők megússzák, azonban a balesetnek vétlen áldozata van. Rick-et elítélik a bíróságon, és a fiatalkorúak javítóintézetébe küldik, ahol 18 éves koráig kell ülnie. Az intézetbe hamarosan új barátokra tesz szert, majd az egyik nevelő felfigyel tehetségére, és engedélyezteti az intézeten kívüli edzéseket. Az egyetlen bökkenő, hogy a bajnokság legnagyobb rivális csapatába (Highland) kerül, ahol korábban apja is játszott, de hamar ráébred, hogy most találta meg igazán a helyét és a barátait. Egy olyan közösségben találja magát, ahol szellemileg és lelkileg is együtt és egymásért vannak a játékosok. A csapat mellet megtalálja új szerelmét is, aki csapattársának a testvére, így minden mérkőzésükön ott szurkol Rick-nek. A csapat hagyományai és rituáléi beépülnek Rick életébe, de ami még inkább összekovácsolja őket, az a csapattársuk tragikus halála. Éppen egy kereket cserélnek az út szélén, amikor egy ittas vezető elcsapja Kurt csapattársukat. Rick nehezen emészti meg a történteket, főleg, hogy vele ugyanez történt, ráadásul akkor ő vezetett. A történtek ellenére a csapat tovább küzd. Ebben az új közegben jobban érzi magát, mint korábban apja csapatában. Rick már szerves részét képezi az új csapatnak, amikor a bajnokság elkezdődik. Ekkor apja tudomást szerez fiáról és új csapatáról, ezért bemegy érte az intézetbe és elhozza onnan, hogy újra az ő csapatában játsszon. Rick természetesen faképnél hagyja apját, majd kénytelen szembenézni korábbi csapattársaival, akik nem csak hogy megvetik és lenézik Rick-et a történtek miatt, hanem meg isalázzák. Lars, miután sörrel arcon köpi Rick-et a parkolóban, és egymásnak esnek, drogot rejt el Rick autójában, mikor a rendőrök megérkeznek a helyszínre. Tammy, aki szintén jelen volt az esetnél, elmondja a rendőröknek, hogy mi is történt valójában, így Rick szabadon távozhat a fogdából. Visszatér a Highland-hez, és eljut egészen a bajnokság döntőéig, ahol természetesen apja csapatával kell megküzdenie. Nagy a tét, hiszen abba a csapatban játszik, amelynek edzője együtt játszott édesapjával, és az ellen a csapat ellen, aminek apja az edzője. A film igaz történeten alapszik.

K96

Linkek a filmhez

  • Tárhely
    Info
    Hibás link
    Indítás
    Openload.co
     
     
    Vidoza.net
     
     
    Vidlox.tv
     
     
    Vev.io
    TheVideo tárhely 
     

Ez is érdekelhet

Hibás link bejelentése

Köszönjük a segítséged. Amennyiben hibás vagy törölt linket találtál itt tudod jelezni nekünk. Sorozatok esetében kérjük írd le az epizód számát, hogy miharabb javíthassuk.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

15
Ez a film nagyon ott van.
És a fő szereplő igazi vagány benne!!!
14
Tanulsagos,elgondolkodtato remek tortenettel es kivitelezessel.Nagyon elveztem koszonom a lehetoseges,pontozasom 10/10.
13
Igazán remek film, tanulságos.
12
A barátnőm imádja ...
11
Nagyon jó volt, tetszett, igazából az Erőpróbához hasonlít, amiben The Rock és X-Zibit a főszereplők, csak ott a fiatal korúak börtönében hozták létre a csapatot és középiskolákkal küzdöttek. Mindkét film nagyon jó.
10
Superr film nagyon tetszet. Elismerésem nagyon cool. 1010 Ajánlom mindenkinek nagyon tanulságos. Van mondanivalója. És nem egy értelmetlen film amivel csak elütjük az idönket. Köszönöm a feltöltést.
9
talán a legjobb film, amit valaha láttam! annak ellenére, hogy nincs benne lövöldözés, és csak egy ember hal meg benne!!!
10/10
8
10/10 Rég nem láttam ilyen jó filmet!
Köszi érte!!!
7
Szuper film
Ajánlani tudom és a történetnek nagyon nagy múltú, valóban igaz történet az alapja!